Már az alapok elsajátításánál nem árt tudni, hogy a korcsolyázás melyik szakágát szeretnénk választani, az edzés ugyanis ennek megfelelően irányítható. Ha még bizonytalanok vagyunk, az sem baj, hiszen az alapok ugyanazok, így a döntést később is meg lehet hozni.
Szakágak
- Egyéni: a fiú vagy lány egyedül tartózkodik a jégen, kűrjében a piruettek, ugrások a fő elemek.
- Jégtánc: fiú és lány párt alkotva táncol a jégen, táncukban a lépések és a zene összhangjára teszik a hangsúlyt, az előadásukban a társastáncokból ismert elemek, tartások, és közös forgások dominálnak.
- Páros műkorcsolyázás: az egyéni és a jégtánc ötvözete, a fiú és a lány teljes összhangját követeli meg, mind az ugrások, mind a forgások bemutatása során, jellemzője még az emelés, amikor a fiú egy kézzel tartja a lányt a magasban.
- Szinkronkorcsolya: egy 12-16 főből álló csapat áll össze a jégen, alapját a csapat együtt mozgása, összhangja és a különféle formák (kör, háromszög, kocka) kialakítása képezi.
- Jégkorong: egy csapatsport, ahol két csapat egymás ellen küzd, célja, hogy a korongot az egyik csapat minél többször az ellenfél hálójába üsse, jellemzően fiúk űzik, mert a játék során gyakoriak az ütközések és esések, ezért a sportolók védőruhát viselnek.
Hogyan válasszunk?
- Egyéni: érdemes kis korban elkezdeni, olyan gyermekek részére ajánlom akik tehetségükkel, önállóságukkal és koncentráció képességükkel is kitűnnek a többiek közül.
- Jégtánc: mindenkinek ajánlom, -akár felnőtteknek is- akik szeretnének többet tudni az alapoknál, nyitottak a társas táncok felé, jó ritmusérzékük van és szívesen tanulnak meg bonyolultabb lépéseket is.
- Páros műkorcsolyázás: manapság hazánkban nem elterjedt, mivel a legnehezebb kombináció, általában nem gyerekként, hanem felnőttként állnak össze a korcsolyázók egy párt alkotni (pl. két egyéniző), csak jól korcsolyázóknak ajánlható.
- Szinkronkorcsolya: az igazi csapatjátékos gyerekek és felnőttek részére ajánlom, azoknak akik szeretnek játékosan tanulni és akiket nem riaszt vissza mások közelsége.
- Jégkorong: általában fiúknak ajánlom, akik biztosan állnak a jégen, de szeretnek elesni is, az alapok könnyen elsajátíthatóak, a hangsúly a játékon van.
[kkstarratings]